Reggel 6-kor az Ave Maria volt a meglepetés, az ébresztő zene. Az összekészülés után én igyekezetem máris elindulni, de nem tudtam, mert a kávémat csak egy 50 euróssal tudtam kifizetni, de nem tudtak visszaadni, így várni kellett. Csak fél 7 körül tudtam elindulni hegynek felé menet. Egyedül vágtam neki a hegynek, de már legalább világosodott.Nyolc órakor La Fabán (4,8 km) pihentem meg, ahol pici-picike bar előtt a fém székekre lehetett kiülni. Elég hűvös volt még, bár én ki voltam melegedve, de a székek igen hidegek voltak, ezért rátettem a kalapom az egyikre, amelyikre ráültem.
Itt találkoztam egy olasz nővel, aki Bresciaból jött és művész. Nevet és elérhetőséget cseréltünk, de túl sokat nem beszéltünk, mert ő alig tudott angolul. Még maradtam volna egy kicsit, mikor Marjo is felért idáig. Gondoltam mehetnénk együtt, ezért gyorsan összekaptam magam és vele tartottam. Csak a következő falunál jutott eszembe, hogy ott hagytam a sapkámat a széken! Ez volt a második tárgy, amit elhagytam az úton idáig (toll, kalap). Abban reménykedtem, hogy ha Laura (az olasz nő) észreveszi, hátha utánam hozza. A következő helyen, La Lagunán utol is ért bennünket, ahogy éppen a narancslevüket iszogattuk pihenés közben, de nem hozta magával a kalapomat.Innen nem messze, a hegy tetején (kb. 1375 m) volt már a galíciai határ, ahová 3/4 10-re értünk fel. Ott a nagy határkőnél készítettünk néhány képet egymásról Marjóval. Innen nagyon szép volt a kilátás. Néhány biciklis is elhúzott mellettünk.
O Cebreiroba (4,6 km) együtt is érkeztünk, Ez a település arról híres, hogy szépen megmaradtak a kelta típusú köralakú házak és az itteni lelkész, Elias Valina volt az, aki újraélesztette a Szent Jakab zarándokutat az 1980-as években. Itt van eltemetve a templomban. Ebben a skanzenszerű hegyi faluba feljárnak más turisták is, nemcsak a zarándokok fordulnak meg itt. Sok étterem, emléktárgy bolt van a kis tőtéren. Én itt tovább időztem és azt hiszem, Marjo azért is indult el előbb, mert nem akart az angol anyuka és lány párossal tovább együtt lenni, akikkel együtt aludtunk Ruitelanban. Ittam egy pohár sört és szétnéztem az ajándékboltokban. A szokásos szuvenírok nem izgattak, de láttam olyan nagyon különleges ékszereket, a melyek abszolút az én ízlésem szerintiek voltak. De itt nem akartam sokat költeni, inkább elkértem a készítő nevét. Vehettem volna 10 euróért kalapot is, de abban reménykedtem, hogy ezen a galíciai szakaszon, a hátralévő 10 napban, nem lesz olyan erős a napsütés és kicsit sokallottam az árát is. Egyelőre a fejpántomat kötöttem fel. Ha nagyon meleg lesz, akkor viszont muszáj lesz majd vennem egyet. Írtam a lengyel házaspárnak, hogy La fabán hagytam a kalapon, de ők mégse jutottak el odáig, ahogy tervezték, mert Agatanak fájt a lába.
Úgy 11 óra körül indultam el lefelé. Szép messzire lehetett ellátni. Kicsit lentebb, Lineresben picit megpihentem és megnéztem a templomot, meg körülötte a temetőt. Linares után egy újabb emelkedő tetején (1270 m) egy zarándokemlékmű állt. Mivel itt nem volt árnyék és nagyon meleg volt, nem időztem tovább. Itt láttam 3 igen fiatal srácot, akik közül az egyik strandpapucsban volt. Biztos feltörte a lábát a cipő.
Hospital da Condesát néztük ki Marjóval az aznapi szálláshelynek. Itt egy 2010-ben nyílt önkormányzati szállás volt, ezek voltak a legolcsóbban általában. 2010 szent év volt, azaz vasárnapra esett július 25-én Jakab napja. Ilyenkor megtöbbszöröződik a zarándokok száma, ezért erre az évre sok új szállást avattak. Ez is ilyen volt. Szép és új volt, de a konyhában semmilyen eszközt sem találtunk. Így mondjuk nehéz főzni! Csak nem gondolják, hogy a zarándokok magukkal cipelik a serpenyőt? Egy órakor nyitott, és az elsők között voltunk Marjóval, így mindketten alsó ágyat választottunk. Estére aztán be is telt az albergue. Zuhanyzás és mosás után nekivágtam a 42 lakosú falucskának, hogy valami kajázási lehetőséget nézzek. Itt nem volt net és wifi, se szerencsére volt egy étterem, ahol tudtam zarándokmenüt enni. A desszertnek adott Santiago tortát eltettem holnapra reggelire, mert boltot nem találtam. A falak viszont tele voltak festményekkel!
Ebéd után megnéztem, merre kell másnap továbbmennem, majd vissza indultam a szállásra. Útközben találkoztam a dán csajszival és az ír fiúval. Aztán amikor már éppen a szállás előtt voltam a földön megláttam egy zarándokútlevelet. Enélkül nem lehet igénybe venni a kedvezményes szállásokat. Megnéztem és a dán lány neve volt benne. Gyorsan utánuk mentem, ott voltak még az bárban. Kérdeztem tőle, nem hiányzik-e valamije? Azt mondta, nem. Aztán, amikor megmutattam neki a credencialját, nagyon hálás volt. Mára megvolt a napi jó cselekedetem!
A szálláson meg majdnem én hagytam el az útlevelemet, Marjo szólt rám, hogy az ágy alatt van. Ha nem szól, biztos otthagyom!
Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése