Ma nem kellett korán kelnem, mert rövid szakasz következett és nem akartam a nehéz, lefelé tartó terepen sötétben botorkálni. Hét órakor indultam a szállásról, szó szerint végig botorkáltam a falucska feltúrt utcáin. Mikor kiértem az országútra egy elütött döglött rókát láttam meg, igyekeztem elkerülni, de azért lefotóztam. Ahogy a völgy egyik oldalán mentem tovább, egyszer csak vaddisznó hangokra lettem figyelmes. Nagyon megijedtem! Aztán láttam a völgy másik oldalán a mozgásokat, az kicsit megnyugtatott, hogy messzebb volt a gyerekeivel, de innentől, megszaporáztam a lépteimet, hogy minél előbb kikerüljek ebből az erdős részből.
8 óra előtt megláttam Molinasecát (6,0 km; tengerszint feletti magassága 590 m), ahová negyedóra múlva le is értem. A híd előtt egy padon megpihentem és megreggeliztem. A városba beérve a főutca egyik bárjánál leültem és ittam egy frissen facsart narancslevet. Aztán leült mellén egy fiatal csajszi, akit megkértem vigyázzon a cuccomra addig, míg bemegyek a mosdóba. Pár szót is váltottunk, finn volt és pár hónapot töltött Magyarországon, úgyhogy egy sziával köszönt el. (Akkor még nem tudtam, hogy pár nappal később már vele fogok gyalogolni.)
Már messziről rá lehetett látni Ponferradára, ahová Molinasecát elhagyva egy kertvárosi szakasz vezetett be. Itt egy olasz nővel mentem és beszélgettem egy ideig. Ő is mondta, hogy a ponferradai szállás nagyon ócska, ő is inkább panzióban fog megszállni. Ahogy beértem a városba, lecseréltem a bakancsot szandálra és próbáltam húzni az időt, mert még csak 1/4 11 volt és a zarándokszállás 13 órakor nyitott. Mikor odaértem, szétnéztem és láttam, hogy a zarándokszállással szemben van egy olcsónak tűnő szálloda. Bementem, megkérdeztem van-e kiadó szobájuk és mennyiért. Volt, 40 euróért. Inkább a zarándokszállást választottam. Odamentem az albertgue kapujához, megkérdeztem betehetem-e a zsákom? Azt mondták, be nem, de az ajtó előtt letehetem, bár ezért ők nem vállalnak semmilyen felelősséget. Letettem és elmentem az udvar másik végébe, a mosdóba. Minden nagyon fontos dolog az övtáskámban volt (repjegy, igazolvány, biztosítás, zarándok útlevél, pénz, szemüveg, útikönyv stb.), az hátiszákomat otthagytam az ajtó mellé állítva, én meg elindultam nézelődni és egy boltot találni, hogy bevásároljak valami kaját. Vettem ebédnek és reggelinek valót egy supermercadoban, sétáltam, nézelődtem és leültem egy bárban, ahonnan szépen ráláttam a várra.
Fél 1-re visszamentem a szálláshoz, ahol már többen sorban álltak a nyitáshoz, de mindenki tudomásul vette, hogy én vagyok az első, hiszen az én zsákom volt legelőbb. Itt, a sorban találkoztam Angélával, a sevillai könyvtáros lánnyal, aki innen kezdte a gyaloglását, itt csatlakozott a barátaihoz, akik SJPP-ból indultak, neki ugyanis nem volt annyi szabadsága.
Mikor kinyitott a szállás, egy kis szobát kaptunk, az érkezési sorrend miatt az elsőt és Angéla is idekerült. Délután, egy kis szieszta után, 4 óra körül Angéla elhívott, hogy a barátaival elmennek enni, tartsak velük. Én már csak salátát ettem, de a többiek rendes andalúz módon megkajáltak. Közben csúnya felhők keveredtek Ponferrada felé.
Háromnegyed 6 felé visszamentünk a várhoz, bementünk és szétnéztünk. Nagyon szép és nagy anyag volt kiállítva, az időszaki kiállítás a templomosok könyveit mutatta be. A várnézlődés közben találkoztam Ágival megint, de ő még továbbment innen. Sokat fotóztam, és utána a szemben lévő bárban meghívtam Angélát egy italra, majd 8 órára visszamentem a szállásra, hogy időben lefeküdjek, mert a holnapi nap keménynek ígérkezett, ráadásul egész napra esőt jósoltak a meteorológusok.
Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.
Mi más is lehetne a mai grafika témája, mint a ponferradai templomosok vára -Templomosok vára
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése