9. nap – Grañon – Villambistia – 22,9 km

Grañonban 5-kor keltünk, gyorsan össze készültünk. A földszinti ebédlőben készítettek reggelit, egy kis útravalót tettem magamnak. Már majdnem kész voltam, csak bakancsot kellett még húznom, mikor Esther mondta, hogy ő most megy. Mondtam, hogy csak egy percet kell várnia, de nem, ő most különmegy és higgyem el, hogy ez jobb lesz nekem is, mert a lábam miatt többször kell majd megpihenni. Hát, ez derült égből a villám volt számomra. Azt hittem, innentől már soha nem leszek egyedül, bár az egyedüllétnek vannak előnyei is. Úgyhogy fél hatkor Grañonból újra egyedül indultam, egyedül zarándokoltam. Grañon után már fejlámpát kellett használnom, mert teljesen egyedül voltam és féltem is itt a sötétben egy kicsit, de aztán szépen haladtam a különböző kisebb településeken, ahol persze minden zárva volt még. 







Az első hely Redecilla del Camino (4,7 km) volt, ez már Kasztília és León tartományhoz tartozik, nem sokkal a városka előtt volt az ezt jelző kő. Itt egy 12. századi művészien megmunkált keresztelő medencét említett az útikönyvem, de ezt csak fotón láttam, ilyen korán még minden zárva. A bár nyitva volt, ott pecsételtem is egyet!

Egy újabb kis településen mentem át, Castildegado, majd a következőben, Viloria de Ríojában megálltam, hogy megreggelizzek. Még itt is zárva volt minden, pedig már  fél 8 körül járt az idő.

Negyed 9 körül már Villamayor del Ríoban (3,7 km) jártam, de itt nem sok látnivaló volt. 

Eztán Belorado (4,8 km) következett, amely kicsit nagyobb város, mit az előzőek, jó pár templomot és több szállást is jelzett a könyvem. Először az Iglesia de Santa María-be tértem be. Letettem a zsákom és alaposan szétnéztem, majd leültem imádkoztam és sírdogáltam. Mikor indultam, meglátott könnyes szemmel az a kanadai fickó, aki ugyanazon a grañoni szálláson volt tegnap, mint én. Odajött és megpróbált valamilyen fájdalomcsillapítót rám tukmálni, hogy ez segít majd, elmúlik majd a fájdalmam. Elhárítottam, és mondtam, hogy nem a lábammal van a legnagyobb baj, nem azért sírok.

Itt muszáj volt az albergue mosdójába bekéredzkednem. Továbbmenve beültem egy bárban, szerencsére volt wifi, ittam egy narancslét (2,00 €). Ezután a főtéren néztem szét és egy supermercadoban sikerült bevásárolnom, tonhalat, kenyeret, olajbogyót (2,50 €). Belorádo után egy 4,7 km-es szakasz következett Tosantosig, ott terveztem, hogy éjszakázom majd. Nem volt túl hosszú ez a szakasz, kicsit több, mint egy óra, de nagyon meleg volt és Tosantos előtt kb. 2 km-re éreztem, hogy a bakancsomban is baj van. Miután egy padon sikerült levennem, láttam, hogy a két lábamon a kis lábujjamon alul vízhólyag van, amit próbáltam kilyukasztani.

Még fél egy előtt megérkeztem Tosantosba, ahol olasz fiatalok is vártak az albergue nyitására, ami csak egykor nyitott. Viszont ez is egy adományozós, parókiás, egyházas, nagyon szigorú szabályokkal rendelkező albergue volt, ahonnan csak fél 7 után lehetett volna elindulni reggel. Ezt ismertette velünk a fickó, mikor be akartunk jelentkezni. Hát, ezek után nem jelentkeztünk be, ezt nem vállalta egyikünk se, úgyhogy tovább mentünk.

Én csak a következő faluig, azaz Villambistáig jöttem, de az olasz fiatalok még továbbmentek. Ez a hely kb. 2 km-re volt Tosantostól. Itt egy nagyon-nagyon helyes albergue volt bárral, ahol egy dán párocska volt még csak akkor az alberguében. Mindent ki tudtam gyorsan mosni, rendbe tettem magam, megebédeltem, wifi is volt, tehát minden-minden teljesen tökéletes volt. A bárban a wifizés közben, tölteni is tudtam a telefonom. Később persze jöttek még, tele is lett ez a kis szállás is. Találkoztam egy magyar lánnyal, Ágival, aki egy csomó dél-amerikai fickóval volt, a dél-amerikaiak ott maradtak Villambistában, a lány továbbment. Kicsit csodálkoztam rajta, hogy délután 5-6 óra után még nekivág, és még megy tovább.

Még felmentem megnézni a templomot, készítettem néhány hangulatos képet és megnéztem, hogy másnap merre kell továbbmennem.

Szintkülönbséges térkép és pecsét:

Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.

A mai rézkarcot a még a nap elején látott temető egyik vaskeresztje ihlette és címe Megint egyedül lett, utalva arra, hogy ettől a naptól újra egyedül gyalogoltam.