3. nap - Lorca - Villamayor de Monjardín - 18,7 km

Fél 7 körül indultam Lorcából, ahol nem volt gyógyszertár, pedig már nagyon kellett volna, mert a combomat kidörzsölte a vászonnadrág. Úgy 50 perc múlva Villatuertára értem (5,2 km). Útközben felfigyeltem az állatitatókra, leginkább lóitatók voltak ezek és később még sok ilyet láttam az utam során. A másik, amire felfigyeltem az az eszméletlen százaz talaj, ami ennek ellenére művelt és még nő és érik is rajta növény. (Ennek a fotónak az alapján a következő nyáron festettem egy képet.)











Innen egy út Murillo felé vezetett (szintén Murillo egy neve az egyik spanyol barokk festőnek), de én nem erre, hanem Estella felé mentem tovább, talán helyesebb, hogy vánszorogtam tovább. Egy régi kolostor árván maradt temploma mellett vezetett az út, ez az Ermita de San Miguel (10. sz.) volt.
Aztán a távolban feltűnt Estella és még távolabb magas hegyek. Csak reméltem, hogy nekem nem arra kell mennem majd.










Estella (4,3 km) előtt többször átmentem a Río Egán és egy zarándok kút mellett is. Kilenc órára odaértem a nagyon szép Iglesia del Santo Sepulcróhoz (14. sz.). Ez előtt megpihentem, úgy fél órát maradtam, letéve a hátizsákot, a lábamat meg fel a padra. Persze azért a templomot körbefotóztam. Jó lett volna bemenni, de zárva volt, és semmilyen információ nem volt kitéve a kapura. Ez nagyon zavart az út elején, hogy elmegyek gyönyörű templomok mellett és nincsenek nyitva.

Egy szép kaput fotóztam éppen, amikor megjött a gazdája és kinyitott. Kiderült, hogy éppen egy zarándokbolt van az érdekes kupa mögött. A tulaj megengedte, hogy fotózzak és tőle kérdeztem meg, hogy merre találok egy gyógyszertárat. Mondta, hogy egy kis idő múlva menjek át a hídon és ott lesz egy. Úgy is tettem. Kicsit körülményes volt megértetnek a fiatal patikussal, hogy hintőport kérek, de egy idősebb a segítségünkre sietett. Innentől kezdve a hintőpor és én elválaszthatatlanok voltunk. Ott volt az övtáskámba, és amikor megálltam pihenni, a mosdóban behintőporoztam a combom. Sajnos kiderült az is, hogy már olyan mértékű volt a kidörzsölés, hogy a hintőpor önmagában már nem volt elég, de erre még kellett pár nap mire rájöttem, hogy hogyan tudom meggyógyítani magam és hogy mit tehetek az ellen, hogy ez többé ne forduljon elő. Mielőtt tovább indultam, kellett keresnem egy bárt, hogy egy mosdóban megejthessem a "beporzást".
Tíz órára értem a helyi múzeum (Palacio de la Reyes - Gustavo de Maeztu Múzeum) elé, aminek a megtekintését kihagytam, mert attól féltem túl sok időt vesztek vele. Ma már nem hagynám ki! Többek közt ezekért kellene visszamenni pont erre a szakaszra! Az Iglesia San Perdo de la Rúa felé vezető lépcső előtt padon ücsörgött néhány zarándok, köztük az az argentin fiú, akivel már találkoztam és akire azért figyeltem fel, mert óriási volt a hátizsákja. Egyre inkább éreztem, hogy az enyém is az. Nem láttam, csak huszonéves fiúkat akkora hátizsákkal, mint az enyém, mindenki sokkal kisebb és persze könnyebb zsákkal ment. Törtem a fejem a megoldáson, de akkor még nem tudtam, hogy mi lesz az. Estellában az útszéli oszlopokon volt kint a kagylójel, nem pedig a földön.









Továbbhaladva 3/4 11-re Irachébe (2,6 km) érkeztem, ahol először a Fuente de Vino fogadott, azaz az a hely, ahol van két csap és az egyikből víz folyik, a másikból vörösbor, ha megnyitod. Ez a vidék híres bortermelő hely, mindenhol szőlőültetvények és hatalmas borkombinátok vannak. Ittam bár kortyot a vörösborból. Nagyon szívesen ittam volna többet is belőle, de nem mertem, mert tudtam, hogy még elég sokat kell mennem az aznapi szállásomig. A vizes palackomat viszont feltöltöttem teljesen. Voltam olyan élelmesek, akik a palackjukat vörösborral töltötték meg és este megitták. Ez nekem nem jutott eszembe. A "forrás" közelében volt egy kis park, ott megpihentem, ahol egy dán házaspár telepedett le mellém.Ők már a harmadik dán házaspár voltak, akikkel találkoztam, plusz volt egy anya-fia dán pár is, akikkel Lorcában aludtam egy szobában. Azon gondolkoztam, hogy Dániában pár-, illetve családterápiának írják fel a vajon a caminót, hogy ennyien jönnek onnan?
Itt volt egy kolostor (Monanterio de Santa Maria la Real de Irache - 11. sz.) is, de ezt is csak kívülről tudtam megnézni, zárva volt.

Irachéból 12 órakor indultam tovább és lassan sétálva 1/4 2 körül Azquerta (4.7 km) volt a következő település, ahol megpihentem, ittam egy pohár sört, majd elindultam Villamayor de Monjardin (1,9 km) felé. Először megijedtem, mert egy hegy magasodott előttem, és azt hittem annak a tetején lesz ez a település, de szerencsére csak a hegy lábánál volt. (A tengerszint feletti magassága 682 m volt.) Még Villamayor de Monjardin előtt egy középkori kút vagy inkább medence volt az jobb oldalán, de víz elég koszos volt benne.




























Tehát fél 3-ra értem Villamayor de Monjardinba, ahol egy szépen
felújított házban, egy drága szálláson szálltam meg (15,00 ), de benne volt a reggeli, a wifi is, gondoltam kibírom. Egy lengyel lány volt a hospitalera. Zita tanácsára szétnéztem a konyhaszekrényekben és a hűtőben. Találtam tésztát és bolognai szószt is. Kérdeztem a lányt, hogy ezeknek van-e gazdája, de mondta, hogy nyugodtan felhasználhatom. Megfőztem a tésztát, amiből egy hatalmas adag lett, 2 tányér, így a vacsorám is le lett intézve. Az emeleti szobában csak fölső ágyak voltak már mikor megérkeztem, ennek nem örültem, nem szerettem felmászni rájuk.











Kimostam és kiteregettem, és rájöttem arra, hogy bizony tényleg nagyon fontosak a csipeszek, mert enélkül tutira máshol találnám meg a cuccaimat, ha egyáltalán megtalálnám. Meleg volt nagyon, de fújt a szél elég rendesen. Kis pihenés után szétnéztem és bevásároltam, hogy másnap legyen kajám. Találkoztam egy házaspárral (férfi angol, nő holland), akikkel még a későbbiek során többször összefutottam. Ők már nem az első caminójukat járták és mindig kávézóban ülve láttam őket, sohasem gyalogolva. Akkor méh nem tudtam, hogy ők a csomagjukat futárral szállíttatták a következő szállásra és így sokkal kényelmesebb volt az útjuk.

Megnéztem a kis templomot (Iglésia del Santo Sepulto, 12. sz.) is, amibe mikor beléptem, a napfényes utcáról, totális sötétség volt. Jó néhány percnek el kellett telnie, mire hozzászokott a szemem a sötétséghez és látni kezdtem.













Később megérkezett két magyar lány, Enikő, aki még az indulás előtt facebookon felvette velem a kapcsolatot, de ő SJPP-ből indult, fiatalabb és gyorsabb is volt, mint én. Vele volt Ildikó, egy nyíregyházi tesitanár is. Ők feltöltötték az irachei csapból a kulacsaikat és azt megosztották velem este. Mit mondjak, jólesett!

A csípőm és a combízületem nagyon fájt, azért nagyon lassan haladtam, szinte csak a kezemmel és a botommal húztam magam előre. A lábamban egyáltalán nem volt izomlázam, de a kezemben igen! Ez aggasztott is, mert féltem, hogy nem tudom tartani az otthon kigondolt tempómat. Egészen biztosan bepánikoltam volna, ha nagyon neccesre lett volna kiszámolva a visszaútra szóló repülőjegyem időpontja. De ahogy közben számolgattam, arra jutottam, hogy ha nem is azzal a tempóval (25 km/nap), hanem egy kicsit kisebbel (20 km/nap), de oda tudok majd érni Santiagóba és elérem a repülőmet is majd. Törtem a fejem, hogy hogyan bírnám jobban? Rájöttem, hogy korán kell elindulni, sőt nagyon korán, még sötétben, mert akkor nagyon jól lehet haladni a 15-17 fokban, de ahogy felkel a Nap, 7 óra körül, drasztikusan melegszik a levegő és akkor már egyre nehezebb haladni. Kettő-három óra körül be kell csekkolni egy-egy szállásra, egyrészt, hogy legyen még hely, lehetőleg alsó ágy, ilyenkor még kevesen vannak a szálláson, nyugodtan leget még zuhanyozni, mosni, pakolászni. Másrészt, hogy ne a legmelegebben kelljen gyalogolni, és legyen idő regenerálódni. El is határoztam, hogy másnap még korábban fogok indulni.
Szintkülönbséges térkép és pecsét:

Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.

A 3. napi rézkarc egy olyan motívumból született meg, ami biztos minden zarándoknak ismerős. Ez az, amikor folyamatosan a saját hosszan elnyúló árnyékodat látod reggel, hiszen a felkelő Nap hátulról világít meg, amint nyugat felé sétálsz. És itt van a már fent említett festmény is.