Mielőtt megérkeztem volna nagyjából 2 óra múlva Fuente Nuevasba (7,5 km), ahol megreggeliztem, több templom mellett is elhaladtam, ahová be is tértem, hogy lássam belülről is őket, meg hogy megpihenjek egy kicsit.
Elhagyva Ponferrádát gyönyörű szivárványt láttam, de ez jelezte is, hogy nemsokára én is felhúzhatom az esőkabátom. Nagy eső nem volt, de mivel végig kísértett a dolog, folyamatosan rajtam volt az esőkabát, amibe beleizzadtam. Igazából csak a végállomásom előtt kezdett rá jobban az eső.
Tíz óra körül Cacabelost elérve (8,2 km), komolyan gondolkoztam rajta, hogy tovább merjek-e indulni, mert nagyon tartottam attól, hogy a vihar két település között kap el, amikor menekülni sem tudok sehová. Ezért kicsivel többet időztem a kocsmában (3,10 €), hátha elmegy a viharfelhő közben. A városban láttam még egy régi nagy szőlőprést, és James-szel is találkoztam, aki fájlalta a lábát és kényszerpihenőt tartott.
Aztán 3/4 1 körül nekivágtam az utolsó szakasznak, ami végig a főút mellett vezetett. Fél egyre értem Villafranca del Bierzoba, ahol az Ave Fénix nevű albergue-t választottam (5,00 €). Egész nap bakancsban voltam a kétnapos szandálozás után.Lepakoltam és lezuhanyoztam, de hideg volt a víz, mivel napkollektoros a vízmelegítő, és az ilyen időben nem tudta felfűteni a vizet. Pedig most tényleg inkább meleg vízre vártam, hiszen átáztam egy kicsit és kint is hideg volt. Mikor egy kicsit kiderült és kibújt a felhők közül a nap, azt hittem ez a már így is marad és gyorsan kimostam. Aztán megint elborul és csak esett és esett. Beszedtem a nedves ruháimat és fogalmam sem volt, hogy fog megszáradni holnapra. A harmadik pár zoknimat nem találtam, egy csomót aggódtam emiatt, aztán kiderült, hogy azért nem találom a zsákomban, mert már kikészítettem a holnapi szerkómat és a bakancs tetején volt. Ez már a szenilitás jele?
Szerencsére a szálláson lehetett vásárolni egy aránylag szerény választékból élelmiszert, így meg tudtam ebédelni. Estére meg befizettem egy közös vacsorára.
Délután, mikor elfogyasztottam a szerény ebédemet és vacogva a törölközőmmel a hátamon ott ültem a közösségi térben, a TV-ben a Hungaroringet közvetítették éppen. Odahaza 40 fok én meg itt a caminón fázom! Ezt nem gondoltam volna.
Összesen 3 magyarral találkoztam ezen a szálláson. Az egyik Lajos volt, aki egy négygyermekes családapa és tegnap láttam először a ponferradai várban Ágival beszélgetve. A másik Klári, egy székesfehérvári tanárnő, akiről majd a következő napi bejegyzésnél írok egy kicsit többet. A harmadik egy fiatal fickó volt, aki vacsora előtt nemsokkal érkezett és egy otthonról kapott üzenet miatt begyorsított, igyekszik minél hamarabb letudni a caminót és hazamenni.
Mikor vége lett a Forma 1-es közvetítésnek és ismét elállt az eső, Lajossal nekivágtunk várost nézni. Nagyon sok középkori emléke van a városnak. Rögtön a szállásunk mellett van az a templom, aminek a kapujában(Santiago Puerta del Perdón - Kegyelemkapuja) ugyanazt a feloldozást megkaphatták a beteg, gyenge és idősebb zarándokok, akik a további nehéz szakaszokat már nem tudták volna megtenni.Sorra jártuk a többi templomot is és a 33 méter magas ciprusfát is. Láttunk egy házat, amelyen sok-sok szerelmes szöveg volt kerámiából. Már éppen indultunk vissza, amikor eleredt az eső megint. Lajos mondta, hogy bízzak benne és csak kövessem, gyorsan visszaérünk majd a szállásra, de én nem tudtam olyan gyorsan menni, mint ő és elázni sem akartam, azért egy eresz alá beálltam, illetve beültem és vártam, hogy csendesedjen az eső.
Elég sokat kellett várnom, de a 8 órás vacsorára visszaértem. Nagyon finom és korrekt 3 fogásos vacsorát adtak a pénzünkért (8,00 €), amelyből legtöbbet a meleg zöldségleves ért, mert ennyit még nem fáztam az úton, mint ma. Annyira fáztam, hogy pulóverben aludtam!
Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.
A 26. napi rézkarc a Kegyelemkapu ábrázolja és Fázom a lett a címe, ami szerintem a blogbejegyzésből érthetővé válik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése