Egy olasz fiú indult még ugyanakkor a szállásról, ő kérdezte, merre kell menni. Én előző délután mindig felmérem, hogy merre kell majd másnap a sötétben elindulnom. Szerencsére
nem volt semmilyen gond a magaslattal, rövid volt. A magaslaton egy kőből kirakott labirintust láttam és lent Burgos reggeli fényeit. 
Lefelé az első lakott település Villalval volt, ahol egy romos templom ragadta meg a figyelmem. Továbbmenve a Cardenuela-Riopicoban megálltam egy bárnál, ahol megreggeliztem (4,90 ) és közben láttam a reggeli hírekben, hogy még mindig a pamplonai bikafuttatást mutatják. Itt láttam először azt a lengyelt házaspárt, akikkel később összebarátkoztam, de most még egyetlen szót sem váltottunk. Aztán miután egy autópálya felett átmentem és a burgosi repülőtér mellett vezetett az út, egy olyan úton kellett haladnom, ahol az agyagos talaj teljesen fel volt ázva és egyre több agyag tapadt a lábamra, ami persze egyre nehezebb lett, már alig bírtam felemelni a lábam. Próbáltam az út széli növényzetben letörölni, illetve a botommal levakarni (újból bebizonyosodott, hogy mennyire nélkülözhetetlen a botom), de elég sziszifuszi törekvés volt. De egyszer ennek az útnak is vége lett. Ahogy elértem Castanarest levettem a bakancsot. Szerettem volna a kútnál rögtön lemosni, de nem működött a kút (nekem). Aztán jöttek a San Juan de Ortegában megismert fiúk és rájöttek, hogyan működik a kút. Akkor végre lemostam a bakancsom, feltöltöttem a kulacsom és nekivágtam annak a hosszú szakasznak, amely egy fás, ligetes, kirándulásra, kocogásra és más sportolásra használt rész volt a Arlanzón folyó déli oldalán.
Azt hittem, sohasem lesz vége ennek a bevezető szakasznak. Azok akikkel szembetalálkoztam, mert éppen sétáltak, futottak így szombat délelőtt, nagyon kedvesen és elismerően néztek rám. Éppen pár percre megpihentem, akkor egy idősebb férfi elmagyarázta, hogy melyik hídon menjek majd át az albergue-hez. Feltűnően sok szoborral találkoztam és láttam azt a múzeumot is, ahol az atapuertoi leleteket is láthatók. Utólag sajnálom, hogy kihagytam ennek a múzeum a megtekintését. Valami festőverseny is lehetett a városban, mert túl sok embert láttam festőállvány mellett festegetni. Aztán délután a katedrálisban láttam azt is, hogy kitették egymás mellé a festményeket.
Útközben elhaladtam egy kézműves vásár mellett is és egy kicsit irigykedtem. Olyan sátras pavilonokban árulták a munkáikat a kézművesek, amely árnyéket adott mind az árusnak, mind a nézelődőnek, vásárlónak.
Fél 12 körül érkeztem az albergue-hez, ahol akkor már hosszú volt a sor. Letettem én is zsákom és leültem. A sorban egy lengyel férfival és egy olasz fiúval ismerkedtem meg, az olasz fiú épp mögöttem állt és elvileg a sorszám szerint nekem kellett volna az emeletes ágy felső szintjén aludnom, de nagyon előzékenyen megengedte, hogy az alsón maradjak. Meleg volt és fáradt voltam. Tizenkettőkor nyitott a szállás, a 3. emeleten kaptam ágyat (5,00 ). Az ilyen nagy helyeken nem érdemes mosni, csak lezuhanyoztam és lepihentem. Egy olasz fiú lett a felső ágyon a társam. 
Délután 2-kor elindultam, hogy szétnézzek és keresek egy éttermet vagy bárt, ahol meg tudnék ebédelni. A vége az lett, hogy a szállással szembeni egyszerű bárban ettem egy saláta mix-et most kivételesen két pohár sörrel (7,40 ). Közben próbáltam netezni, de valahogy Burgosban ez nem sikerült, pedig állítólag volt wifi. Ezért a szálláson lévő fizetős gépeket használtam, nemcsak a facebookos bejelentkezésre, hanem arra is, hogy a memóriakártyámról a pendrive-omra másoljam a fotókat. A katedrális tényleg olyan volt, mint amilyennek mondták, túl sok, túl díszes, túl drága, túl rongyrázó, túl, túl... bár kétségtelen lenyűgöző.
És itt is találkoztam kortárs művészettel a sok középkori és barokk mellett. 
Este fél 9-re misét hirdettek a zarándokokért, de úgy éreztem, hogy az nekem már késő, úgyhogy ezt kihagytam, de persze a katedrálisban azért elmondtam a magam imáját. Elég hangos volt az éjszaka, nagyon behallatszott a vidám és hangos fiatalok hangja, így többször is felébredtem. Tehát így se- úgy se aludtam jól, volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, hogy nem mentem el a zarándokmisére. Megfogadtam, hogy legközelebb elmegyek! Közben a barátnőm is írt, azt írta, úgy érzi, hogy a külső és a belső utam nincs összhangban. Nem tudom. Nem tudom, hogy mit értett ezen. Kétségtelenül van egy külső utam, ami halad, de remélem, hogy a belső utam is alakul és nem egy helyben járok! Majdcsak megtalálom, hogy miért is kell mennem? 
Most én azt látom, hogy leginkább csak magamra számíthatok itt, és nagyon szeretnék otthon lenni, mert ott a szeretteim között vagyok. Ha nagy baj van, biztosan számíthatnék másra is, és talán más lenne a helyzet, ha független fiatalember lennék. Nem tudom… Persze szépek az épületek, szép helyeken járok, vannak kedves emberek, de most úgy érzem, ebből pár nap is elég lenne. Aztán majd meglátom, hogy ez a hosszú út és idő változtat-e rajtam valamit. Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011
A napi rézkarc motívuma az a romos templom lett, mait még Burgos előtt láttam. A burgosi katedrális túl hivalkodó volt, jobban tetszett ez az elhagyott templomrom, egyszerűen romantikusabb volt. A címe Romokban,de ez most kivételesen nem az én hangulatomat tükrözte, mert én kezdtem inkább belejönni a zarándoklásba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése