13. nap – Hornillos del Camino – Castrojeriz – 19,9 km

Az éjszaki forgolódás után ma reggel azt kértem a lengyel házaspártól, amikor együtt keltünk és készülődtünk, hogy hadd írjak a lányomnak, Petrának egy sms-t az ő telefonjukról, mert az enyémmel csak segélyhívást lehetett indítani. Azt írtam Petrának, hogy baj van a telefonommal és próbáljon meg felhívni. Nagyon köszöntem a lengyel házaspárnak, Agatának és Gregorinak. Aztán elindultam a sötétben. Egy idő után elbizonytalanodtam, nem láttam a jelet. Már éppen visszafordultam a sötétben, mikor Petra telefonált és mondta, hogy majd megpróbál valamit tenni bent a T-com-os irodában (május óta náluk dolgozik). Akkor éppen arra jött az a spanyol fickó, aki az előttem lévő ágyon aludt az előző albergue-ben. Riccardonak hívták, 47 éves jogász volt, aki mesélte, hogy 60 km-re lakik Santiagotól, A Coroñában, de akkor nekem ez a városnév semmit sem mondott még. Persze azóta tudom, hogy a tartománynak is ő a névadója, sőt hazafelé megfordultam a buszommal én is ott. Próbáltam viccelődni, hogy ő akkor most hazafelé megy. Már másodszor járta a caminót. Kérdeztem, miért? Azt mondta, nincs semmi különösebb oka, csak mert jólesik, mert szeret gyalogolni, túrázni és időnként ki kell kapcsolódni. Van egy 21 éves lánya is, de többet nem mesélt magáról. Én is próbáltam elmesélni neki, hogy otthon túl sokat aggódtam mindig a következő-következő dolgokon és most azt gyakorlom, hogy ne a holnapi dolgokon rágódjak előre, hanem élvezzem a jelent. Azt hiszem, ez a dolog, hogy én a jövőbéli dolgokon rágódom, a matekos múltamnak köszönhető.

Hamarosan elváltunk, ő letért San Bol felé megreggelizni (valószínű itt szállt meg Francois is). Aztán onnantól kezdve egyedül mentem tovább csak később, Hontanasban álltam meg reggelizni (3,50 €). Ez egy érdekes városka. Semmi nem látszik belőle jó ideig, aztán egyszer csak hirtelen ott a város a leejtős főutcájával.

Leültem egy bár előtt, ott volt a lengyel házaspár is. Meséltem nekik, hogy már beszéltem is a lányommal. Rövid pihenő után tovább bandukoltam. 

Nagyon szépek voltak a San Antóni templom (14-15. század) és kolostor (12. század) romos maradványai, ami alatt vezet a mostani az autóút. Egy kicsit letettem a zsákom és leültem és ittam a kulacsomból. Az egyik fülkében egy csomó papírcetlit láttam, gondolom, afféle kívánságteljesítő funkciója lehetett. És itt találkoztam másodszor Lídiával, akinek jellegzetes hangjára még előző nap a szálláson figyeltem fel, de most még nem beszélgettünk (később ő is egyike lett azoknak, akikkel együtt gyalogoltam).

Castrojeriz előtt egy magyar lány előzött meg, a nemzeti színű szalagja alapján állapítottam ezt meg és rászóltam magyarul. Kiderült, hogy ráadásul földim, ő is alföldi, kiskunhalasi. Sietett, nem volt sok ideje. Castrojerizben elváltunk. Én az első templomnál (Santa María del Manzano, 11-13. század) is megálltam megnézni és fotózni, mikor ő tovább robogott. 

Castrojerizbe beérve kicsit bizonytalan voltam, hogy merre van egy jó albergue. Jó hosszú település volt (az útikönyv szerint a leghosszabb) és én fáradt voltam. Nem volt türelmem végigmenni a városon, elmenni az önkormányzati albergue-ig, hanem egy magán albergue-ben, a Casa Nostra-ban szálltam meg (7,00 €). Kicsit bohémes, de nem annyira hippis jellegű volt, mint amilyen Grañonban volt. Szerencsére nem egy emeletes ágyat kaptam, ennek nagyon örültem. Elfoglaltam az ágyam, lezuhanyoztam, kimostam, kiteregettem. 

Itt volt wifi, ezért sorra néztem minden menüpontot a telefonomon és próbáltam józan parasztésszel megoldani a problémám, azaz hogy ne csak segélyhívásra lehessen használni a telefonom. Addig nyomkodtam, míg egyszer csak jó lett! Igaz, most nem kér kódot a ki-bekapcsolásnál, de működik. Fel is hívtam Petrát, hogy elújságoljam neki mindezt. Mondta, hogy nézték, de ők ott nem láttam semmi hibás beállítást, tehát remélte, hogy meg tudom oldani magam. Fura idő van, ha nem veszek pulóvert, egy kicsit fázom, hűvös szél fúj, pedig süt a nap. Ma reggel kifejezetten hűvös volt reggel, és még jó hogy vettem pulóvert. 
Elsétáltam boltot keresni, a főtéten találtam is, csináltam egy nagy bevásárlást (5,50 €). Vettem gaspachot, kenyeret, sonkát és sört. Ma viszont még a régebbi kenyeremet ettem meg a tonhallal és a gaspachoval.

A dél-koreai család is itt szállt meg, éppen főztek, mikor és ebédeltem. Ekkor beszélgettem velük, illetve a fiatalokkal, mert a idősebb anyuka nem beszélt angolul. A szállásommal szemközt van az Iglésia de Santo Domingo (16. század), illetve annak oldala, amit halálfejek és lábszárcsontok díszlenek: Emlékezz a múlandóságra és az örökkévalóságra! A templom éppen restaurálás alatt állt, így a belső terét nem tudtam megnézni.

A sört este megittam, hogy jobbat aludjak, bár nem volt ezzel gond csak tegnap a telefon miatt, de mivel azt a problémát megoldottam, már nem kell aggódni! Azaz egy kicsit megint aggódom a holnap miatt, mert rögtön egy heggyel indul a holnapi szakasz, ráadásul esőt jósol a meteorológia, és hosszú, 24 km-es szakaszt tervezek teljesíteni. Majd meglátjuk holnap!
Szintkülönbséges térkép és pecsét:

Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011











A mai rézkarc ihletője a templom kőkerítése, illetve annak jellegzetes motívumai. A címe Emlékezz a múlandóságra lett.