30. nap – Tricastela - Sarria: 21,5 km

Reggel, fél 7 körül együtt indultunk Marjóval, most ő is velem együtt korábban akart indulni. Nekem volt fejlámpám, neki nem. Lefelé ereszkedtünk, ködös, párás volt a levegő, de nekem óránként muszáj volt megpihennem egy kicsit. Beülni nem tudtunk sehová, csak egy padon pihentünk meg Renche (5,5 km) környékén.

Valamivel Samos előtt megláttam, hogy egy  a templom falára, ami felé közeledünk, a mellette lévő sírok milyen szép árnyékot vetnek. Ez volt a harmincadik reggel, egy pici faluban, aminek talán San Martinos do Real volt a neve. Ahogy tovább ereszkedtünk, megpillantottuk felülről a samosi kolostor hatalmas tömbjét.











Samosba (4,5 km) fél 9-re értünk be, ahol a kolostor előtti kis téren egy kávézó teraszán megreggeliztünk. Marjo a kávézó választékából, én a hátizsákomból, de azért egy ásványvizet vettem, aminek nagyon szép üvege volt, ha nem kellett volna olyan több mint 100 km gyalog megtennem, elhoztam volna. Marjo nem akarta megnézni a kolostort, ezért továbbment, de megbeszéltük, hogy Sarriában melyik szálláson fog várni.














A samosi kolostorban (Monasterio de Samos, 10-18. század) nem sokkal azután kezdődött is egy angol nyelvű vezetés, ahogy odaértem, kb. fél 10-kor. A hátizsákot lepakoltam, meg a botot, de utólag rájöttem, hogy a bakancsot is le kellett volna cserélnem szandálra a nézelődéshez. A kolostor hatalmas és az egymás után következő korszakok, stílusok láthatóan rakódtam egymásra az épületen is. Láthattuk a Codex Calixtinust (12. sz.) is. A falakon lévő festmények viszont mind 20. századiak voltak. A legvégén egy kortárs kiállítással zárult a nézelődés. Ez tetszett. Pannonhalmán kívül én odahaza nem találkoztam még azzal, hogy egy szakrális épület rendszeresen kortárs kiállításnak adna helyet. Nem tetszett viszont az a lézesfényes Jézusábrázolás, aminek az itteninél sokkal giccsesebb változatait is láttam már a magyarországi templomokban. Lehet, hogy most megtaláltam az eredetit?

Úgy 3/4 órás volt a vezetés, ami után még a kolostor mögött megkerestem azt a kis mozarab építményt, amiről írt az útikönyvem (Capilla del Salvador, 9-10. század) és mellette a 25 m magas ezeréves ciprust.
Samosból egy 11,5 km-es szakasz következett Sarriába, ráadásul nem volt egyáltalán lakott rész, csak az autóút mellett kellett mennem. Háromnegyed 11-kor indultam és 3 óra múlva értem Sarriába a megbeszélt szállásra, úgy hogy közben többször pihentem meg egy kicsit, szerencsére volt olyan pihenő, hogy volt hideg víz is. Azt hittem, sosem lesz vége! Jó, hogy volt kalapom, meg nagyon meleg volt és nagyon erősen tűzött a nap. Még nem értem be Sarriába, mikor muszáj volt a bakancsot szandálra cserélném, mert képtelen voltam tovább elviselni a bakancsot.

Sarriába az alsóvárosba értem először, de az albergue-k a város túlsó, felső részén, az óvárosban vannak. Bementem a Los Blasonesbe, ahol megkérdeztem van-e itt egy finn csaj, de azt mondták nincs. Eléggé elkeseredtem, de mivel ezt beszéltük meg és egyáltalán nem akartam továbbmenni, becsekkoltam és felmentem a szobába, ahol ott volt Marjo!
A szokásos ceremónia után (tusolás, mosás, teregetés) muszáj volt lepihennem egy kicsit, bár nagyon éhes voltam, de nagyon fáradt is. Csak egy kis pihenés után elindultam enni és várost nézni. Egy közeli bárban tortillát ettem és ismét találkoztam James-szel, aki éppen ott szendvicsezett, azt mondta ez az első kajája ma. Élénken és sokat beszélt, amit én már képtelen voltam felfogni, de azért címet cseréltünk. Ő dublini. Elindultam nézelődni, de a városnézésem is csak erre az egy utcára korlátozódott, mert iszonyú meleg volt, egy óra múlva visszamentem pihenni egy kicsit a szobába. Fél 5 körül újra próbálkoztam a városnézéssel, de ekkor sem jutottam sokkal messzebb, csak egy parkig és csak félórát bírtam ki a hőségben.

Sarriában már sok zarándok volt, mert ez 117 km-re van Santiagótól és sokan csak innen kezdik meg a zarándoklatukat. Egyre több a spanyol "zarándok", akik jóval hangosabbak az átlagnál. Mi is kifogtunk egy ilyen spanyol társaságot. A szépen és modernül felújított régi házban mi az első emeleten laktunk, pont alattunk volt a konyha, ahol este 10-11 körül főzőcskéztek a spanyolok. Ezt elég nehezen viseltem, mert nem tudtam aludni. Ha nem alszol rendesen, már fáradtan kezdesz neki a következő szakasznak és annak nem lesz jó vége! A pihenés, regenerálódás nagyon fontos, nekem az pedig nem megy csend nélkül!

Ma túlestem a 600. gyalogos km-en. A facebook láttam, hogy Lídia holnap már beér Santiagóba.
Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.

A 30. napi rézkarc a reggeli látvány alapján készült, amikor a templom falára a felkelő nap rávetítette a körülötte lévő sírok árnyékát. A címe: A harmincadik reggel lett.