5. nap - Torres del Río - Logroño - 20,5 km

Egyre korábban indulok. Először hülyének néztem azokat, akik hajnalban, még napkelte előtt indultak el, de be kell vallanom, hogy nekem is ez a módszer jött be. Korán indulni, többször megpihenni és dél után nem sokkal megérkezni. Ma már 6-kor elhagytam az albergue-t, és 3 nap után újra bakancsot húztam, mert először egy emelkedős rész, majd egy meredek (10%-os) leejtős szakasz következett. 

Virgen del Poyo kápolnáját (2,7 km) úgy ¾ óra múlva értem el, de itt megpihenni nem nagyon lehetett és korai is lett volna még. Egymást kerülgettük a tegnap már említett 3 spanyol nővel és a lányaikkal. Ezután nem sokkal később kezdődött a meredek leejtő, ahol a botjaim nélkül nem tudtam volna lejönni, és Viana városa (8,7 km), amelynek szélét 9 előtt 10 perccel értem el. A városban több helyen lehetett látni a pamplonaihoz hasonló paravánokat, sőt egy olyan teret is láttam, ami egy bikaviadalos arénára emlékeztetett a paravánok a kerítéselemek miatt. Betértem egy bárba és megreggeliztem (3,60 €), és lecseréltem a bakancsot a szandálra. Eddig bírtam! Itt a bárban összefutottam a lorcai szálláson megismert dán nővel és a fiával, nőnek komoly fájdalmai voltak a lábában. A főtérre mentem tovább, de az Iglesia de Santa María de la Asunción (16-18. sz.) zárva volt. Nem tudom, mikor vannak egyáltalán nyitva a templomok, ha vasárnap délelőtt sem? A templommal szemben a városháza (Casa Consistorial, 17. sz.) előtt egy padra ültem le és a napközbeni szerkómat öltöttem magamra, azaz a nyakamba a hideg vizes sál, ami lefut a két kezemen is.  De mielőtt elindultam, előtte még alaposan megnéztem és lefotóztam a templom díszesen faragott kapu feletti részét. Állt egy férfi szobor a bejárat mellett, amelyet bronznak néztem, de már nem vagyok benne biztos, hogy az volt. A feje más színű volt és láthatóan egy bizonyos testrészét sokat fogdosták. 

 Ahogy gyalogoltam, találkoztam a holland nő-angol pasi házaspárral, akiket soha nem láttam még gyalogolni, mindig csak valami kedélyes bárban ücsörögni az asztal mellett, velük Villamayor de Monjardínban találkoztam először. Kicsit irigykedtem rájuk. Tavaly brigával mentek végig, most gyalog, de a csomagjukat úgy vitetik egy szállítócéggel, akik napi 7 euróért elviszik a csomagokat, a nehéz hátizsákokat a következő szállásra. Most is egy kávézóban ültek, üdvözöltük egymást, majd a pasi mondta, hogy van egy szép templomrom, azt mindenképpen nézzem majd meg. Valóban az 1844-ben részben összeomlott Iglesia de San Perdo (13. sz.) még romjaiban is mutatós gótikus építmény volt egy barokk kapuzattal és néhány helyen még látszottak az eredeti falfestések is. Tíz órakor elhagytam Vianát. 

Háromnegyed óra múlva a Virgen de las Cuevas-kápolna mellett mentem el és nem sokkal ezután először tűnt fel a távolban Logroño városa, de még addig elég hosszú bevezető szakaszt kellett letudnom. A gyalogösvény mellett egy híres pecsételő hely van. 2002-ig Dona Felisa pecsételt itt, azóta a lánya nyomja a zarándokútlevelekbe a füge-víz és szeretet feliratot. Körülbelül itt láttam meg először azt a német nőt és huszonéves lányát, akivel ágyszomszédok lettünk Logroñoban. Akkor arra figyeltem fel, hogy szegény nőnek milyen csúnya visszeres a lába. Az elindulás előtt én is vacakoltam a lábammal, de az enyém sehol se volt még az övétől. Ez egy kicsit megnyugtatott, és arra gondoltam, hogy nálam sokkal rosszabb állapotban lévő emberek is jönnek, gyalogolnak és teljesítik a caminót, tehát biztos, hogy én is bírni fogom! Csak ne lenne olyan messze még a cél és olyan messze a család!

Egy szép ligetes, levendulával teli rész vezetett addig a hídig, ahol egy zarándokiroda működött. Kaptam térképet, megmutatták a zarándokszállást. Kérdezték beszélek-e spanyolul, mondtam, hogy a legfontosabbak tudom mondani: Buenos días! Buen Camino! Una serveza, por favor! Ezen aztán jót nevettek. A hídon túl egy csomó feltört utca fogadott, gondolom, valamilyen közművet fektethettek le, elég nagy felfordulás volt. Közvetlenül a szállás előtt egy kolostorból átalakított kiállítóterem volt, ami éppen zárt be és már nem is nyitott ki, mert vasárnap csak délelőtt volt nyitva. Egy kicsit bekuksiztam azért. Háromnegyed 1-re a zarándokszállás elé értem, de már hosszú sor kígyózott a szállás bejáratától. Beálltam a végére, jobban mondva leraktam a hátizsákom. Még utánam is jöttek, aztán egy órakor kinyitották az kaput, betessékeltek bennünket az árnyas udvarra, ahol még egy kis medence is volt. Itt le is tudtunk ülni. Ahogy becsekkolt valaki, eggyel arrébb ültünk. Több mint egy órába telt, míg sorra kerültem. Ez egy önkormányzati többszintes 68 ágyas szállás volt, ami 7 €-ba került. A várakozás közben néhány érdekes fazont is láttam. Találkoztam azzal a magyar fiúval, akit Torres del Ríóban láttam először, most az elsők között volt, aki ledobta a bakancsát és a medence szélén ülve áztatta a lábát, míg sorra nem került. Befutott egy olyan fazon is, aki fekve tekerős kerékpárral, vagy inkább triciklivel érkezett. De a legfurább az az idősebb nő volt, aki mindenféle műanyaggal párnázta ki a vállát és a lábát, amelyen strandpapucs volt.

Gyorsan letusoltam, átöltöztem, de esélytelken volt, hogy kimossak. Csak az udvar túlsó felén lehetett volna, hideg vízben mosni és a teregetésre is a létszámhoz képest kevésnek látszott a hely. Három óra körül elindultam várost nézni és ebéd után nézni. Túl sok lehetőség vásárlásra, ebédelésre vasárnap délután 3-kor nem volt. A szállás közelében volt egy régi ház újszerűen felújítva, kulturális központként működött. Nem láttam nyitott boltot és kis, olcsó bárt sem, azért a főtér felé mentem. Ott rengeteg kiülős étterem volt, megpróbáltam nem a legdrágábbat kiválasztani és egy tengeri herkentyűs paellát rendeltem sörrel. Míg vártam a kajára és nézegettem az útikönyvem, meg a zarándokirodában kapott térpéket, megjelent a téren a holland-angol házaspár, leültek mellém. Kicsit beszélgettünk, ők bort rendeltek és készült közös fotó is a férjjel, amit a felesége készített és humorizált is rajta, hogy mit fog majd szólni a férjem, ha meglátja.

Fél 5 körül tettem egy kört, és láttam, hogy 35 fokot mutat az egyik téren a kijelző. Egyelőre csak kívülről fotóztam a templomokat, mert még zárva voltak a szieszta miatt. Sok szépen felújított épületet láttam, de sok elhanyagoltat, romosat is, de több helyen láttam a már elkezdődött felújítás nyomait is. Nem lehet könnyű egy ilyen régi kőfalú ház felújítása, korszerűsítése. Az Iglesia de Santiago el Real mellett egy óriás lúdjátékot szerkesztettek a kövezetbe. Itt találkoztam Estherrel, azzal a holland nővel, aki fölöttem aludt Pamplonában. Kérdezte, hogy vagyok, meséltem neki a combomról, mondta, hogy ilyen bizony elő szokott fordulni és azt mondta, hogy rugalmas, streccses nadrágban kell menni, mert a vászonnadrág kidörzsöli a bőrt, a melegben. 

Visszamentem a szállásra és megnéztem, hogy állnak a töltésre feltett fényképezőgépbe való aksik, mert nem volt túl sok konnektor. Este 6-kor újra elindultam, hogy a szieszta után végre belülről is lássam a templomokat, és hogy beülhessek valamelyikbe egy imát elmondani. Először a közvetlenül a szállás melletti Iglesia Santa María del Palacióbe mentem be, ahol annyira gyönyörűen tűzött be a délután nap. Készítettem néhány fotót erről, és egyből tudtam, hogy ebből rézkarc is lesz. Aztán a Santa María de la Redonda katedrális következett, majd a szépséges kapuzattal rendelkező, román kori Iglesia de San Bartoloné.

A katedrálisban és itt is azért imádkoztam, hogy adjon nekem erőt a Jóisten, hogy kibírjam épségben, egészségben ezt az utat, és hogy minél hamarabb gyógyuljon meg a lában, a combom. Persze közben hálát is adtam, hogy itt lehetek, de azért volt egy kis elbizonytalanodás is bennem, hogy tényleg ezt akartam én az 50. születésnapomra, hogy itt szenvedjek? Ezért is határoztam el, hogy a testi fájdalmakat megpróbálom ellensúlyozni olyan dolgokkal, amelyek számomra élvezetet jelentenek, azaz megnézni minden szép templomot, nevezetességet, de közben le-leülni egy-egy finom hideg sörrel hűteni a szomjam.

Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.

Az 5. napi rézkarc a már említett templom belsőt ábrázolja és a Vasárnap délután Logroñóban címet kapta, kicsit hajazva Gulácsy Lajos Vasárnap délután Comóban című festményére: