2015. december 30., szerda

Rézkarcok a Magyar Caminóról

A magyar caminós nyári élményeim alapján, gondoltam erre is készítek egy-egy rézkarcot minden napra. Itt most csak 5 napról volt szó, ezért egy kicsit nagyobb méretet választottam, 20×30 cm-es rézkarcokat készítettem. Szombaton előkészítettem a lemezeket (lecsiszoltam őket), vasárnap lealapoztam, hétfőn a vonalas maratást megcsináltam, a foltmaratáshoz alapoztam le a lemezeket, kedden kezdtem el a foltmaratást. Kedd délutánra végeztem velük, de a nyomtatásra csak ma szerdán került sor.
A mi első napunk Kisbérről vezetett Pannonhalmára és valahol Kisbér után kb. fél órára volt egy indóházszerű építmény, amelyek az oldalára ki volt írva, hogy Lébény 71 km. Ennek az épületnek a felbukkanása került az első rézkarcra.
A második napunk Pannonhalmáról Győrbe vezetett és nagyon hosszú volt. Reggel 7-kor indultunk, de csak fél 5-re értünk Győrbe, valószínű az erdőben felesleges km-eket is megtettünk. Mikor kiértünk végre az erdőből, akkor volt egy pihenő Győrújbarátnál. Ebben a pihenőben egy pléh Krisztus állt, ez került a második napi grafikára.
A harmadik nap Győrből Lébénybe mentünk és esett az eső. Lébényben viszont már szakadozott a felhőzet. A lébényi Szent Jakab templom látható hátulról a szakadozó felhőzettel a harmadik rézkarcon. Erről a jelenségről készült fotóm bekerült a kiállítandó művek közé és majd a tavasszal lesz egy kiállítás a Camino Húngaro 2015 címmel.
A negyedik nap mi Hédervárra mentünk, itt a Boldogasszony-templomban láttam meg azt a fából készült, egykor festett belógatott Krisztust, ami rögtön megtetszett, és rögtön tudtam, hogy ebből lesz egy grafika.
Az ötödik napon Hédervárról Mosonmagyaróvárra gyalogoltunk, ahol a várhoz közel egy egykori gyárépület tetszett meg nekem annyira, hogy az ötödik napi rézkarcban ezt dolgoztam fel.

2015. augusztus 1., szombat

Hazafelé és a tanulságok

Szombat reggel egy igen gyors expressz vonattal hip-hop Budapesten voltunk a Keletiben. Összesen 1 óra 50 perc alatt. Innen át kellett mennünk a Nyugatiba, ahonnan a kecskeméti, jóval lassabb vonat indult, de 1/4 1-re befutottunk Kecskemétre!
És akkor nézzük a tanulságokat!
Tudom, hogy nem kellene a spanyolországi francia úttal összehasonlítanom ezt az 5 éve működő magyarországit, de mivel más tapasztalatom nincs, és én is szeretném, ha ez a magyar camino népszerűbb lenne, óhatatlan az összevetés. A barátnőm mondta, hogy nekem először kellett volna megjárnom a magyar szakaszt és utána a spanyolt, és akkor minden szép és jó lenne.
Először is nagyon jó, hogy nem egyedül mentem most! Az erdőben bolyongást nem biztos, hogy jól viseltem volna egyedül. Még a spanyol utam előtt elmentem 5 napra túrázni Nógrádba, hogy lássam egyáltalán bírom-e én ezt. Ott is volt eltévedés, település szélén cigánytelep, szabadon engedett kutyák. Ezektől én tartok, egyedül meg pláne. Ilyenekkel a spanyol szakaszon nem találkoztam, az teljesen biztonságos volt. Ott ugyan egyedül mentem, de eltévedni nem lehetett, mert előbb-utóbb biztos jött arra egy másik zarándok, ha a jó úton voltál. És még az erdőkben is ott voltak a sárga nyilak mindig egy-egy elágazásnál és nem azok után! Nem szerettem Spanyolországban sem sötétben menni, de a hőség miatt muszáj volt korán fejlámpával elindulni. Itthon korábban világosodik, nincs ilyen gond, de lehet, hogy valaki nem nyáron megy és korábban sötétedik. Én tutira nem mernék itthon sötétben botorkálni.
Már írtam, hogy azt vettük észre, hogy ez a magyar camino inkább természetjáró szemlélettel lett kialakítva, általában elkerüli a lakott településeket, inkább az erdőben, mezőkön, vagy töltéseken megy. Én (nem tagadom) urbánus vagyok, nekem kellenek a települések, az épületek, a templomok, az emberek, a pihenők, a kávézók, a kiskocsmák. A spanyolországi utakon is vannak megadva alternatív szakaszok, ahol azt írják, hogy erre rövidebb, de unalmasabb a táj, arra meg hosszabb, de szebb. Mindenki eldöntheti, hogy merre megy. Én adnék alternatív, urbánus szemlélettel kialakított útvonalakat is, mint ahogy ezt meg is tettük a saját esetünkben. Egy-egy kis település biztos örülne a betérő zarándokoknak. Ha a templomok nyitva lennének, jó lenne beülni, csendesen elmélkedni, de elég kevés nyitott templommal találkoztunk. A pihenők meg esőben vagy eső után használhatatlanok, mert nincs fedél felettük.
Héderváron és Mosonmagyaróváron a szállásoknak nem volt pecsétje, így az egyik helyen az étteremben pecsételtettünk, a másikon meg el is maradt a pecsét. Azon a szállások, amik a honlapon vagy az útikönyvben szerepelnek, igazán készíthetnének maguknak egy szép pecsétet. És semmiképpen sem javasolnám az "egyéjszakás" felárat ezeknél a szállásoknál! Jó lenne, hogy közben is lennének majd szállások és rugalmasabb lenne a foglalás, illetve ha nem kellene bejelentkezni előtte.
Ha egész nap megy az ember és csak az éjszaka marad a regenerálódásra, akkor biztosan nem fogja megnézni a helyi nevezetességeket. Nekem a 27-30 km/nap sok, de napi 20 km után még kíváncsi vagyok és időm és energiám is van, hogy szétnézzek az adott településen. Így voltam ezzel Spanyolországban is.
Valószínű kevés volt most az igazi elmélyülésre az 5 nap, ez most inkább túrának sikerült így, mint zarándoklatnak, de ez nem az út, hanem az én hibám. Azért ebben az 5 napban zanzásítva volt minden, mindenféle időjárás, elkeseredés és elbizakodás is. Kicsit egyenetlenül alakultak a napi élményeink, az első két nap semmi főt kaját nem ettünk, majd az azt követő 3 napon mindig be ültünk egy vendéglőbe. Jobb lett volna felváltva.
A táj és az épületek számomra, mint grafikusnak nem voltak olyan inspirálóak, de ettől függetlenül szándékozom egy minimum 5 darabos rézkarc-sorozatot készíteni majd a számomra legmeghatározóbb vizuális élményekből.
Szóval, még egyszer hangsúlyoznám, hogy észrevételeim nem rosszindulatúak! Lehet, hogy én vagyok túl kényelmes, de inkább azt mondanám más szemléletű. Ha nagyon kényelmes lennék, akkor nem indulnék el egy nagy hátizsákkal gyalog.
Sok sikert, sok zarándokot és fejlődést kívánok az út megalkotóinak és gondozóinak!


2015. július 31., péntek

5. nap - Hédervár - Mosonmagyaróvár: 19,5 km + 5 km


Negyed 8 körül sikerült elindulnunk Hédervárról. A kastélyhoz érve felfedeztünk egy kovácsoltvas kapu, amit tegnap nem láttunk. Fél 8 körül aztán már a Peregrinus -kápolnát is elhagytuk és aztán csak  mentünk és mentünk, de legalább nem volt se eső, se felázott talaj. A jelzések egyértelműek voltak, maradtunk a kijelölt úton, csak Máriakálnok előtt rövidítettünk, bár így település szélén lévő Sarlós Boldogasszony Kegytemplomot kihagytuk. Ezt annyira azért nem bántam, mert szinte biztos voltam benne,m hogy ez is zárva lett volna. Egy középkori templomért képes lennék többet gyalogolni, de a kép alapján ez egy historista jellegű az épület, bár az könyv szerint már a XVI. század óta látogatják (gondolom a helyet, de nem az épületet).



















A Szentháromság-templom mellett, 1/4 11-kor találtunk egy éttermet, amelynek a teraszán megpihentünk. Mivel már nem volt sok hátra, kicsit hosszabban időztünk, több mint egy órát töltöttünk itt el. Ezalatt a férfivendégek (női vendégek nem voltak rajtunk kívül) igencsak elcsodálkoztak, hogy mi gyalogolunk, méghozzá ennyit!













Fél 12-kor elindultunk az utolsó szakaszra és fél óra múlva elértük a Mosonmagyaróvár táblát. Átkeltünk a Moson-Dunán, elmentünk egy temető mellett és megcéloztuk a Lunczer Vendégházat, amely eléggé a város szélén volt. Fél 1-re oda is értünk, kicsit korán megint, éppen most végzett a takarítással a vendéglátónk.










Kis pihenés, tusolás, hajmosás után elindultunk várost nézni. Először kimentünk a vasútállomásra, hogy felmérjük, mennyi időbe telik reggel majd kijutni, és ha már ott voltunk, megvettük a jegyeket hazafelé.

 Aztán visszafordultunk és ugyanazon az úton visszamentünk a főutcáig, ahonnan egy nagyon hosszú út vezetett Óvárfelé. Azt hittük, már sohasem érünk oda. Még a szállásról felhívtam az unokahúgomat, aki nemrég óta itt lakik, hogy mit javasol, hogy hol együnk? Ő a Magyar utcát javasolta, ahol egy Ambrózia nevű éttermet találtunk, ami nem volt annaira jó, mint amilyen drága.


























Ebéd után elsétáltunk a várhoz, amely a helyi főiskola épülete most, de ennek ellenére be lehet menni és a földszinten szét lehet nézni. Elámultunk az 1960-as, és 70-es évek levelező tagozaton végzettek tablóin. Eszméletlen arcok voltak rajta!

















Az unokahúgommal és a férjével 6 óra utánra beszéltem meg egy találkozót a Várkert Kávézóba. Itt ittunk egy-egy italt, de nem maradtunk sokáig, mert ők utaztak haza a szülőkhöz és mi se voltunk túl pihentek, annak ellenére, hogy ma a hátizsákkal sokkal kevesebb km-t tettünk meg. Viszont utána zsák nélkül még legalább 5 km-t sétáltunk, és egyszerűen azt érzetük, hogy gyalog már nem tudunk visszamenni a szállásunkra! Szerencsére az unokahúgomék elvittek bennünket és nem kellett szégyenszemre taxit hívni.













Pár hónappal később, a téli szünetben készítettem a magyar camino általam megtett szakaszaihoz is egy-egy rézkarcot, minden napra egyet.
Ehhez az első naphoz ezt, az Ég és Föld között címűt:

2015. július 30., csütörtök

4. nap - Lébény - Hédervár: 19,5 km

Reggel ismét 6-kor keltünk, de most fél 8-ra készültünk el, mert most a reggeli készülődésbe belevettük azt is, hogy kitöltöttük egymásnak a biancón megkapott elismervényeket, mégse a saját kézírásunkkal legyen már ott a nevünk és ünnepélyesen áradtunk egymásnak. Az adományos dobozba bedobtuk az erre a célra szánt összeget. Mindkettőnknek nagyon tetszett az két bőrfotel, ami ott volt a szállásunkon, vicceltünk is vele, hogy magunkkal kéne vinni és otthonról küldeni két másik, kevésbé attraktív fotelt!









Végül 7:40-kor dobtuk be a kapun a kulcsot. Mivel nem szárad meg a pulóverem, két pólót vettem egymás tetejére. Ahogy elindultunk, rögtön szemerkélni kezdett az eső. Azt hittük, nincs rosszabb, mint esőben egy főút szélén gyalogolni. De van: esőben egy felázott földúton gyalogolni! Ahogy kiértünk Lébényből egy olyan szakasz következett, amit biztos soha el nem felejtünk. Próbáltunk lavírozni, hogy melyik sávot válasszuk, hová lépjünk, de egyik rosszabb volt, mint a másik. Beleragadt a cipőnk sárba, a botok nélkül biztosan el is csúsztunk vagy estünk volna. Egyre több sár ragadt a cipőnkre és egyre nehezebb lett, bár időnként próbáltuk letörölni. A két évvel ezelőtti Burgos előtti szakasz jutott az eszembe, de ott legalább már akkor,mikor mentem nem esett, csak előtte.


















Amikor elértük az autópályát azt hittük vége ennek a rossz útnak, de csak egy kicsivel volt jobb a helyzet. Károlyháza határát 9:40-re értük el, azaz 2 órát gyalogoltunk a felázott talajú utakon, és ez 8,5 km volt. Károlyházán a kocsma zárva volt, a bolt előtti padokon helyiek iszogattak. Barátnőm a parkban telepedett le egy padra, én meg a bolt hátsó bejáratához egy fedett lépcsős betonmagaslatra.






A szokások (félórás) pihenő után elindultunk Kimle felé, ez csak 4 km és közben kisütött a nap és innentől a betonút szélén haladtunk!

















Kimlét már 11 órakor elértük, de jó hosszú volt még végigmentünk rajta. Csak a túlsó végén volt egy kocsma, ahol a teraszra kiülhettünk megpihenni és inni egy-egy italt.




















Itt megint letértünk a kijelölt zarándokútról, mert Hédervár felé (ez eleve egy alternatív útvonal, ez a Peregrinus útvonal) ismét kanyarogva a Mosoni-Duna töltésén kellett volna mennünk. Ez most lehet, hogy szebb lett volna, mint az autóút melletti, de tutira hosszabb. Ahogy mi számoltuk, kb. 4 km-rel rövidebb volt az, amit mi gyalogoltunk. Itt már kezdett nagyon meleg lenni, de így is nagyon korán (az eddigiekhez képest mindenképpen) megérkeztünk Hédervárra. A táblát még fél 2 előtt elértük és szállást is 3/4 2-re.










Becsöngettünk a megadott címre, de mivel nem válaszoltak, hívtuk telefonon a tulajt. Nem vette fel a telefon, viszont kinyitotta az ajtót. Még éppen takarított, kicsit későbbre várt bennünk, meg tegnap az esőben befutott néhány váratlan szállóvendég is. Megjegyzem, a hédervári volt a legdrágább szállásunk. Telefonon az útikönyvben és a honlapon megadott szállások 10.600-11.000 Ft-ot mondtak 2 személyre 1 éjszakára, mivel 25 %-os "egyéjszakás" felárat számoltak fel. De hát egy zarándok nem marad két éjszakát! Végül egy netes szállásfoglaló oldalon sikerült 8.000 Ft-ért egy kétágyas szobát lefoglalnunk. Miközben mi leültünk és a szállásadónőnk még takarított, beszédbe elegyedtünk és egy nagy panaszkodásba kezdett, mikor megkérdeztük, hogy a kastély látogatható-e. Azt mondta, 3 éve nem tud a bérlő és a tulajdonos, a MANK megegyezni, ezért zárva van, nincsenek programok és a park is elhanyagolt, amit az egész település megszenved, kevesebb a látogató, kevesebb a bevétel.











Miután lemosakodtunk, kimostunk, a cipőkről is a sárt és kiteregettünk, elindultunk a Péter által javasolt éttermet felkutatni. Hamar meg is találtuk, bár egy kissé elhagyatottnak tűnt ez a Park Étterem is. Itt is finomat ettünk, de kártyás fizetés körülményes volt és elsőre kétszer számolták fel az én kajámat.












Jóllakottan indultunk el felfedezni a városka nevezetességeit. Először a Boldogasszony-kápolnát, amely előtt egy sírkert és az ú.n. Árpád-fa található. Itt készítettem egy csomó fotót. tetszett, hogy itt is a kortárs festészeti kiállítás volt a templomtérben.





















Visszafelé bevásároltunk a boltban, és úgy mentünk tovább a híres Krumplibogár szoborhoz és a várhoz, amelynek a kertje tényleg elkeserítő állapotban volt. A bokszosokat valami teljesen tönkretette, ott voltak elszáradva körben.
























Pár hónappal később, a téli szünetben készítettem a magyar camino általam megtett szakaszaihoz is egy-egy rézkarcot, minden napra egyet.
Ehhez az első naphoz ezt, a Lebegés címűt: