Azfrából együtt indultunk Estherrel, és egy fiatal dán leányzóval (ő is Afrozában szállt meg tegnap). Az útikönyv 2 órára írta a következő lakott települést, amely Cirueña volt (9 km). Felfelé menet egy teljesen új üdülőparadicsom és egy csomó golf pálya mellett vezetett el az út. Elég nehezen mentem, minden lépés fájt. Ráadásul, igyekeztem nem lemaradni a Esthertől és a dán lánytól, így sokkal kevesebbszer álltam meg fotózni, mint egyébként tettem volna. Azért készült néhány kép a napfelkeltéről, mert aznap különösen szép volt.
Kicsit bosszantott, hogy ez dán lány is könnyebben veszi az akadályt, pedig ránézésre nem gondoltam volna róla. Itt Cirueñában pihentünk és reggeliztünk, az elkészített szendvicset ettem és vettem hozzá egy narancslevet (1,50 €), és így használhattam a mosdót is a bárban. Kifelé a faluból egy körforgalom közepén egy újabb zarándokemlékmű volt.
Innen Santo Domingo de la Calzadába vezetett az út, amit 1 és 1/4 órára és 5, 8 km-re volt a könyv szerint. Útközben virágokat fotóztunk, most Esther is készített néhány képet.
Kilenc óra után nem sokkal feltűnt a katedrális jellegzetes tornya. Tíz órára beértünk a városba, de először megpihentünk egy templom előtti téren, ahol volt egy kút. Egy érdekes figurát figyeltünk meg itt, nem tudtam biztosan eldönteni, hogy nő vagy férfi, de be volt öltözve rendesen az biztos. 
Itt csak 10 percet időztünk, majd mentünk tovább a katedrálishoz (1158-1235 között épült, román-gótikus stílusú). Először kívülről körbefotóztam a gyönyörűséges kőfaragásokat, gondolva Márkra, a fiamra, aki szobrász-restaurátornak tanul.
Aztán belül is szétnéztünk (belépő: 3,00 €), hiszen itt van a híres két fehér baromfi pár a ketrecben, a zarándokút legnépszerűbb legendájához kapcsolódva. Szerencsére lepakolhattuk a nagy hátizsákot, így könnyedén jártam körbe a katedrálist.
A tyúkokon kívül, a város alapítójának pazar sírja és egy az oltárnál belógatott, lebegni tűnő kereszt voltak számomra a legérdekesebbek. A kolostor zárt kerengőjében egy kínai művészetet bemutató időszaki kiállítás is volt és persze az állandó gyűjtemény a szakrális alkotásokból, Szűz Mária szobrok, oltárok, sírok, ereklyetartók, füstölők. Érdekes volt a kerengő udvara és az, hogy fel lehetett menni a katedrális tetejére. Estherrel elkerültük egymást nézelődés közben, nekem mosdóba is el kellett mennem, már azt hittem elment, mert sehol se láttam, de hátizsákja még ott volt, így megnyugodtam. Kb. itt is 3/4 órát nézelődtünk összesen.
Már tegnap kértem Esthert, hogy segítsen postán feladni a feleslegesnek ítélt cuccaimat, hogy könnyebb legyen a zsákom. Nem messze a katedrálistól volt a posta, ahol különböző méretű szabványdobozok közül lehetett választani. Az is fel merült bennem, hogy hazaküldjem a felesleges cuccokat Magyarországra, de az majd háromszor annyiba került volna. Így csak Santiago de Compostelába adtam fel "postán maradó"-ra (9,70 €). Esther nem csak a kommunikációban segített, hanem a válogatásban is. Feladtam egy sport melltartót, a fürdőruhámat (majd Finisterreben lesz rá csak szükség), egy hármas elosztót, egy garnitúra - 4 db - akkumulátort a fényképezőgépemhez, a vázlatfüzetem, és az addig összegyűjtött prospektusokat, pl. a Péternek szánt francia sportújságokat a 100. Tour de France-ról, mely akkor indult, mikor én éppen a repülővel Párizsba mentem. Nem olyan sokkal, de 1,8 kg-val könnyebb lett a zsákom. Ez akkor hirtelen nem volt feltűnő, de napokkal később észrevettem, hogy mennyivel könnyebben bírom a gyaloglást és a cipekedést.
Úgy 3/4 12 körül hagytuk el a város, Grañon márt csak 7,2 km volt, de felfelé vezetett a nagy melegben az út. Egy felüljáró árnyékában pihentünk meg útközben egyszer és amikor, délután 2-kor elértük Grañont a város szélén egy kút melletti padon ültünk le egy csöppet. 
Gyorsan lefoglaltuk a szállásunkat, ami leginkább egy hippitanyára emlékeztetett. Néhány fiatal üzemeltette egy rendes családi házból átalakítva. A falak színesre festve, és összefirkálva, matracok a földön. Egy fürdőszoba volt benne, ez és az egy vécé kissé kevésnek tűnt és bizony kevés is lett. Olcsó volt, donatívós, azaz adományozós. Ilyenkor azért ha teheted, illik annyit fizetni, mint egy rendes szállásért, én 5 €-t tettem a perselybe. Én gyorsan elintéztem a legfontosabbakat, zuhanyzás, póló, zokni, bugyi kimosása, kiteregetése és aztán pihentünk egy kicsit.
Ezután egy nyugdíjas klubra emlékeztető kocsmába mentünk, ahol a pultosnőn kívül kizárólag öreg bácsikák voltak az asztaloknál. Egy saláta mix-et kértem (ez bevált ebédemmé vált az úton) és mellé egy pohár sört (6,40 €) . A boltban vettem kenyeret és paprikát (0,80 €), így a holnapi reggelim is megvolt.
Kicsit meglepetésként ért, hogy a hippitanyán aztán közös vacsorát terveztek (én már ellettem volna a saláta mix-szel is és késői is volt nekem az időpont, de nem akartam kihúzni magam), de előtte az utcán mindenkinek énekelnie kellett egyet a saját országának dalaiból. Ez alól mégis kibújtam, félrehúzódtam, és mivel Estherrel voltam, azt hitték én is Hollandiából jöttem. Volt egy másik holland nő is, ő nővér volt és szép hangja volt és úgy láttam, szerette is produkálni magát. Másnap volt a születésnapja, az 51-edik, este a vacsoránál köszöntöttük őt. Aranyosak voltak a házigazdák és a zarándoktársak is (fiatal német srácok), de én már igyekeztem volna ágyba bújni, és aludni.
Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.
A 8. napi rézkarc ihletője a Santo Domingo de la Calzadában látott lógó kereszt lett, a címe pedig súlytalanul, utalva kicsit arra, hogy én kisebb súllyal gyalogoltam innentől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése