Előzmény - Rákészülés - 2010. február - 2013. június

Ahogy a legtöbb caminós, az én elhatározásomat is egy mélypont előzte meg. Belefáradtam a tanításba, voltak ugyan sikereim, de mégis úgy éreztem, hogy a környezetem nem becsüli meg a munkám. A gyerekeim felnőttek, akkor 2010-ben 19 és 20 évesek voltak és úgy éreztem befejeződött anyai tevékenységem, amit lehetett már megtettem, innentől nem rajtam múlik az ő boldogságuk, sikerük. A házasságomban is volt egy válság előtte, igaz azt addigra már nagyjából megoldottuk. Eredetileg azt terveztem, hogy mikor 50 éves lesz, akkor egy egzotikus úttal fogom megünnepelni, mondjuk egy kínai, vagy indiai kirándulással, és mondtam is a családomnak, hogy gyűjtsenek rá. De nem gyűjtöttek, 2009-től a pénzügyi válság beszivárgott a mi családunk életébe is, sőt már sokkal előbb. Minden tartalékunkat feléltük, drasztikusan kellett a kiadásainkat csökkenteni. Aztán 2009 őszén elkezdtem spanyolul tanulni, minden különlegesebb indok és cél nélkül, csak mert az egyik kolléganőm felajánlotta, hogy a lyukas órájában szívesen foglalkozik azzal, aki szeretné ezt a nyelvet megtanulni és nekem éppen akkor volt lyukasórám, mint neki. Aztán 2010 februárjában egy új órarenddel ez megváltozott, amikor nekem lyukasóráim voltak, neki akkor voltak éppen egy kezdő csoporttal órái, így bejártam azokra és szépen figyeltem, házi faladatot és dolgozatot írtam, mint egy rendes diák. És valahogy akkoriban ment ismét a televízióban az a magyar caminos dokumentum sorozat és akkor jött a nagy felismerés: lehet, hogy azért tanulok spanyolul, mert a Jóisten azt akarja, hogy a caminóra menjek?

Szépen elkezdtem egyre több dolognak utánanézni a caminóval kapcsolatban és arra gondoltam, ha majd elmegyek valami csoda fog velem is történni és teljesen megváltozik az életem majd. Aztán az is kiderült, hogy a spanyol szakos kolléganőm, akitől tanultam, többször is járt a caminón. Sokat segített, sőt akkor arról is szó volt, hogy addigra már elég nem lesz a fia, és talán együtt is mehetnénk. Tehát én 3 és fél évet készültem a nagy útra. Először a spanyol nyelv tanulásával, aztán 2011-ben elkezdtem gyalogolni, 10-15 km-eket mentem itt a város környékén. Arra is rájöttem, hogy túl nagy súlyt cipelek önmagamon, ezért 2012 elejétől életmódot váltottam. Megtanultam reggelizni, 4 óránként enni, elhagyni a nasikat, és este 6 után már nem enni, valamint többet mozogni. Ennek meg is lett az eredménye, 10-11 kg fogytam fél év alatt és ezt egy ideig sikerült is megtartanom. Azon a nyáron kipróbáltam, hogy tudok-e több napon keresztül hátizsákkal együtt gyalogolni. A spanyolos kolléganőmmel 5 napra elmentem túrázni Nógrádba. Akkor 12 kg volt a hátizsákom, Zita mondta is, hogy ez nem lesz jó a caminón, szelektáljak a cuccomból, de akkor ott nem okozott gondot. Ott túraszandálban mentem és egyáltalán nem fájt benne a lábam, persze a nap végére elfáradtam, de úgy tűnt, bírom én ezt. Az új tanévben, 2012 szeptemberében új feladatokat kaptam, amelyek az esti edzésektől vették el az időt és így visszahíztam 4-6 kg-ot, mire eljött 2013 júniusának legvége, az indulásom ideje.

Az anyagiakra egy ideig nem gondoltam, aztán mikor utána számoltam, hogy 2012 szeptemberében meg fogom kapni a 30 éves közalkalmazotti jutalmamat, akkor már tudtam, hogy a pénzügyi fedezet is biztosított, nem a családi kasszából kell elvennem a kiadásaim fedezésére szolgáló összeget. Megvettem a repülőjegyet Bilbaóba (eredetileg Brüsszelen keresztül, aztán a légitársaságok átvariálták és végül Párizson keresztül mentem), karácsonyra megkaptam a spéci női hátizsákot, a bakancsot (amit fél év alatt kellett betörnöm), két útikönyvet a caminóról és lefoglaltam két éjszakát is egy bilbaói panzióban. 2013 júniusában még egy díj is segítette anyagilag az utamat. Mivel a művészettörténet OKTV-én első helyezett lett a diákom, megkaptam a Bonis Bona díjat, amellyel pénz is járt, ami valamivel több volt, mint az akkori havi fizetésem.

Még mielőtt megvettem volna a repülőjegyet át kellett gondolnom, hogy mennyi időt szánok az útra, hiszen a visszautat ennek tudatában kellett lefoglalnom. Úgy terveztem, Pamplonából fogok indulni, mert alföldi lányként nem akartam rögtön a Pireneusokkal kezdeni, ráadásul június 30. előtt nem tudtam az iskolai teendők miatt elindulni, és ha Saint-Jean-Pied-de-Portból Pamplonába is gyalog mentem volna, akkor egészen biztosan belefutottam volna a bikafuttatásba, amit nagyon nem akartam. Budapestről Madridba és Barcelonába van közvetlen repülőjárat, én mindkét városban jártam már, ezért egy újabb várost néztem ki magamnak, amit már régóta szerettem volna megnézni, ez pedig Bilbao volt. Úgy terveztem, hogy szétnézek Bilbaóban, aztán busszal elmegyek Pamplonába és onnan indulok. Napi 20-25 km-t megtételét terveztem áltagosan, ami szerint úgy a 33. nap körül kellett volna megérkeznem Santiago de Compostelába. Nem akartam teljesen kicentizni az időmet, hiszen bármi közbejöhetett, és én nézelődni is akartam, látni a román kori, gótikus katedrálisokat, kolostorokat, ezért úgy döntöttem legyen 40 napom tisztán a gyaloglásra, biztos, ami biztos. Legfeljebb, ha nagyon ügyes leszek, és hamar odaérek, akkor kimegyek busszal Finisterrébe és Bilbaóba visszafelé is megállok még néhány helyen nézelődni, pl. Oviédóban vagy Altamírában. Tehát 40 nap a gyaloglásra, 2 nap az utazás és még 1-1 nap Bilbaóra és Santiagóra, az összesen 44 nap, több mint 6 hét!

Napi 25 eurót számoltam az ottani költségekre, volt kb. 1.100 euró készpénzem, de vittem magammal a bankkártyámat és a hitelkártyámat is a biztonságérzet miatt.