37. nap - Monte do Gozo - Santiago de Compostela: 5,1 km

Jó, hogy vártam egy napot a megérkezéssel. Mivel csak 5,1 km kellett megtennem ráértem később indulni, de mivel megszoktam a korai kelést, akár hogy is szöszmötöltem 7 órára kész voltam. lementem a kávézóba, hogy hozzam egy kicsit még az időt, mert még borús volt az ég és nem volt teljesen világos. Ittam egy café con lechét és fél 8-kor nekiindultam az utolsó szakasznak. Közben sokat fotóztam, így hogy újra egyedül voltam megállhattam, ahányszor csak akartam. Egy kőszobrász háza előtt kicsit hosszabban időztem.

Lídiával megbeszéltük, hogy ha odaérek a katedrális elé, akkor írjak rá, mert 2 percre lakik onnan és odajön.
Fél 9-re megérkeztem a térre, a katedrális elé. Alig voltak még a téren, szinte üres volt. Egy spanyol fiút kértem meg, hogy fotózzon le ott, de aztán megérkezett Lídia is, épp a kapunáál voltam, amikor hangosan rám kiáltott. Olyan jó volt, hogy várt itt valaki! Együtt bementünk a katedrálisba, aminek csak az oldalsó kapuja volt nyitva, tehát egy kicsit vissza kellett menni. Szent Jakab sírjánál letérdeltem és imádkoztam (ahogy Zita mondta) és persze elbőgtem magam. A többi zarándok miatt csak kevés időt illik ilyenkor ott tölteni, de az a pár perc nagyon fontos volt. Az ereklyetartó szoborhoz nem lehetett még felmenni, az még zárva volt. Szinte üres volt még a katedrális. 

Aztán 9 órakor újra kimentünk a térre, ami lassan kezdett benépesedni és Marjo is befutott. Csináltunk egy halom, örömfotót egymásról. Aztán behúztak egy vitorlást a katedrális elé és a zarándokokat elhessegették onnan. Elmentünk mi is, hogy kiváltsuk a compostelánkat. Elég sokat kellett várni, pedig nem is volt olyan hosszú a sor. Míg mi sorba álltunk Lídia megreggelizett egy kávézóban. Majd egy óra volt, míg megkaptuk. Itt a zarándokirodánál a közlekedési vállalatoknak voltak irodái, ahol meg lehetett venni a hazafelé szóló jegyeket. Én is megvettem a Santiago de Compostelából Bilbaióba szóló buszjegyem. 
Marjo javasolta, hogy menjünk egy parkba, ahonnan szép rálátás van a katedrálisra, ő járt már itt pár éve. Akkor látta a sok hátizsákos embert és akkor lett kíváncsi erre a zarándokúra, amelybe most belevágott Logronoból indulva. 









Itt a parkban készítettünk egymásról ismét fotókat a compostelánkkal együtt. Itt láttam először, hogy a katedrális tetején emberek vannak. Oda én is fel akarok menni! Lecseréltem a bakancsomat szandálra és egy jó ideig nem húztam már fel! Én itt már olyan boldog voltam, hogy "mint egy őrölt tehén" olyan voltam, legalábbis a finnek azt így mondják. Visszafelé útba ejtettük a postát, ahol felvettem a Santo Domingo de la Canzadából postán maradóra feladott dolgaimat. Lídia és Marjo jókat derültek, hogy miket hoztam magammal. Újra jó nehéz lett a zsákom. Közben egy narancslére is meghívtam a csajokat.

Fél 12-re visszamentünk a katedrálisba, mert délben kezdődött a zarándokmise, de már egyáltalán nem volt ülőhely, tömve volt a katedrális. Az elején bemondták, hogy nem fényképezzünk, de amikor a nagy füstölőt belengették csak elő kerültek a fényképezőgépek és telefonok. Felolvasták, hogy az elmúlt 24 órában országonként hány zarándok érkezett meg.

A mise után elváltunk, mindenki ment a saját szállására, mait még Pedrouzoban befoglalt. Az én szállások egy kis utcában volt, nem olyan messze a katedrálistól, kb. 10 perc, de megtalálni hosszabb volt. A szokásos ceremónia után elmentem enni egy zarándokmenüt.
És mivel egyáltalán nem voltam fáradt, sétáltam és rátaláltam egy zarándokmúzeumra, amit megnéztem. Közben sms-eztem, szerveztem a délutáni találkozót. Kiderült, hogy Esther épp a szállásom melletti étteremben van.

Öt órára beszéltük meg, hogy találkozunk mi, akik az úton hosszabb rövidebb ideig együtt voltunk: Agata és Gregory - a lengyel házaspár, Lídia - a milánói tanítónő, Esther - a holland hölgy és én. Jó volt együtt örülni! És ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam őket, mert ők másnap indultak haza. Nekem még volt 3 napom a gépem indulásáig.
Lídiával még nézelődtünk vásárolgattunk együtt. Néhány szuvenírt akartam vennem a gyerekeimnek, de magamat is megajándékoztam egy szép ékszerszettel. Az ékszerboltban ott hagytam a fülbevalómat, mikor felpróbáltam az újat. Ezért még visszaszaladtam, mikor a szálláson észrevettem. A szálláson nekem nem jutott zárható szekrény, pedig holnap mikor, kimegyünk Finisterrábam itt fogom hagyni a hátizsákom az összes cuccommal, a frissen vásárolt ékszerekkel együtt, de remélem nem lesz semmi baj, nem fog eltűnni semmi.

Ma már nem elmélkedtem, csak örömködtem. Elmélkedésre elég volt az elmúlt 5 hét!


Szintkülönbséges térkép és pecsét:
Forrás: Cordula Rabe: Szent Jakab-zarándokút - Rother Túrakalauz, 2011.

 

A 37. napi rézkarc motívuma a santiagói katedrális barokk lépcsője lett, a címe Megérkezés lett: