Reggel ismét 6-kor keltünk, de most fél 8-ra készültünk el, mert most a reggeli készülődésbe belevettük azt is, hogy kitöltöttük egymásnak a biancón megkapott elismervényeket, mégse a saját kézírásunkkal legyen már ott a nevünk és ünnepélyesen áradtunk egymásnak. Az adományos dobozba bedobtuk az erre a célra szánt összeget. Mindkettőnknek nagyon tetszett az két bőrfotel, ami ott volt a szállásunkon, vicceltünk is vele, hogy magunkkal kéne vinni és otthonról küldeni két másik, kevésbé attraktív fotelt!
Végül 7:40-kor dobtuk be a kapun a kulcsot. Mivel nem szárad meg a pulóverem, két pólót vettem egymás tetejére. Ahogy elindultunk, rögtön szemerkélni kezdett az eső. Azt hittük, nincs rosszabb, mint esőben egy főút szélén gyalogolni. De van: esőben egy felázott földúton gyalogolni! Ahogy kiértünk Lébényből egy olyan szakasz következett, amit biztos soha el nem felejtünk. Próbáltunk lavírozni, hogy melyik sávot válasszuk, hová lépjünk, de egyik rosszabb volt, mint a másik. Beleragadt a cipőnk sárba, a botok nélkül biztosan el is csúsztunk vagy estünk volna. Egyre több sár ragadt a cipőnkre és egyre nehezebb lett, bár időnként próbáltuk letörölni. A két évvel ezelőtti Burgos előtti szakasz jutott az eszembe, de ott legalább már akkor,mikor mentem nem esett, csak előtte.
Amikor elértük az autópályát azt hittük vége ennek a rossz útnak, de csak egy kicsivel volt jobb a helyzet. Károlyháza határát 9:40-re értük el, azaz 2 órát gyalogoltunk a felázott talajú utakon, és ez 8,5 km volt. Károlyházán a kocsma zárva volt, a bolt előtti padokon helyiek iszogattak. Barátnőm a parkban telepedett le egy padra, én meg a bolt hátsó bejáratához egy fedett lépcsős betonmagaslatra.
A szokások (félórás) pihenő után elindultunk Kimle felé, ez csak 4 km és közben kisütött a nap és innentől a betonút szélén haladtunk!
Kimlét már 11 órakor elértük, de jó hosszú volt még végigmentünk rajta. Csak a túlsó végén volt egy kocsma, ahol a teraszra kiülhettünk megpihenni és inni egy-egy italt.
Itt megint letértünk a kijelölt zarándokútról, mert Hédervár felé (ez eleve egy alternatív útvonal, ez a Peregrinus útvonal) ismét kanyarogva a Mosoni-Duna töltésén kellett volna mennünk. Ez most lehet, hogy szebb lett volna, mint az autóút melletti, de tutira hosszabb. Ahogy mi számoltuk, kb. 4 km-rel rövidebb volt az, amit mi gyalogoltunk. Itt már kezdett nagyon meleg lenni, de így is nagyon korán (az eddigiekhez képest mindenképpen) megérkeztünk Hédervárra. A táblát még fél 2 előtt elértük és szállást is 3/4 2-re.
Becsöngettünk a megadott címre, de mivel nem válaszoltak, hívtuk telefonon a tulajt. Nem vette fel a telefon, viszont kinyitotta az ajtót. Még éppen takarított, kicsit későbbre várt bennünk, meg tegnap az esőben befutott néhány váratlan szállóvendég is. Megjegyzem, a hédervári volt a legdrágább szállásunk. Telefonon az útikönyvben és a honlapon megadott szállások 10.600-11.000 Ft-ot mondtak 2 személyre 1 éjszakára, mivel 25 %-os "egyéjszakás" felárat számoltak fel. De hát egy zarándok nem marad két éjszakát! Végül egy netes szállásfoglaló oldalon sikerült 8.000 Ft-ért egy kétágyas szobát lefoglalnunk. Miközben mi leültünk és a szállásadónőnk még takarított, beszédbe elegyedtünk és egy nagy panaszkodásba kezdett, mikor megkérdeztük, hogy a kastély látogatható-e. Azt mondta, 3 éve nem tud a bérlő és a tulajdonos, a MANK megegyezni, ezért zárva van, nincsenek programok és a park is elhanyagolt, amit az egész település megszenved, kevesebb a látogató, kevesebb a bevétel.
Miután lemosakodtunk, kimostunk, a cipőkről is a sárt és kiteregettünk, elindultunk a Péter által javasolt éttermet felkutatni. Hamar meg is találtuk, bár egy kissé elhagyatottnak tűnt ez a Park Étterem is. Itt is finomat ettünk, de kártyás fizetés körülményes volt és elsőre kétszer számolták fel az én kajámat.
Jóllakottan indultunk el felfedezni a városka nevezetességeit. Először a Boldogasszony-kápolnát, amely előtt egy sírkert és az ú.n. Árpád-fa található. Itt készítettem egy csomó fotót. tetszett, hogy itt is a kortárs festészeti kiállítás volt a templomtérben.
Visszafelé bevásároltunk a boltban, és úgy mentünk tovább a híres Krumplibogár szoborhoz és a várhoz, amelynek a kertje tényleg elkeserítő állapotban volt. A bokszosokat valami teljesen tönkretette, ott voltak elszáradva körben.
Pár hónappal később, a téli szünetben készítettem a magyar camino általam megtett szakaszaihoz is egy-egy rézkarcot, minden napra egyet.
Ehhez az első naphoz ezt, a Lebegés címűt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése